MERSZ EL-TÉVEDNI?

„ Az út olyan, mint a nagy Ő, nincsen mindaddig, amíg nem választod. Te döntesz, nagy Ő, vagy Életút lesz.”

Kopogó, fehér páncél borította a fákat. Minden lépésnél ütődött a lábam, érezhettem, itt a tél az úr!

Csak egy kis friss levegőre vágytam, meg szippantani akartam magamba pár csepp harmóniát, töltekezésül , odakint. Útitársam felfedező kedvében járt. Javasolta, gyalogoljunk el a szomszéd faluba. _ Nem ismerem az erdőt! – mondtam, de hagytam magam rábeszélni. S pontos útiterv, étel, nélkül, egy lemerülőben lévő telefonon lévő applikáció – így mentünk tovább, kerestük a Mátraballára vezető utat.

Jó volt felkapaszkodni és leereszkedni a sosem látott ösvényeken. Izgalmas volt elkanyarodni ismeretlen irányba, nem tudva pontosan, mit találunk a lejtő végén. Odaérve újra dönteni, merre is tovább. Ott és akkor elfelejtettem, hogy éhes vagyok. Azt, hogy 2 órája fázott még a kezem és a lábam. S hogy jól esne egy forró kávé. Hogy pontosan érteni, és látni akarom az útvonalat. Felszabadító volt érezni, hogy mennyi rejtett tartalék van bennem, s milyen sokat képes vagyok még menni, ha ott a cél, hogy hazajussak.

 Csak a belső iránytűnk vezetett, elfogytak a logikus érvek, minden elágazás ugyanolyannak tűnt… Vitt a lábunk, megmagyarázhatatlan biztonsággal. Haza. Külső, emberi segítség nélkül. Bízva az ösztöneinkben.

S még egy dolog. Nem féltem. Bíztam benne, sőt kétség nélkül hittem, hogy hazajutok. Mert a cél egyértelmű volt és tiszta, az utat megkaptam hozzá. A természetben porszem vagy, mégis jogos jussod, hogy befogad, ha kimerészkedsz a fák, szarvasok, hideg és szél birodalmába. Ezek a törvények bennünk vannak, a zsigereinkben érezhetjük, hogy mit kövessünk; tudjuk, hogy minden tisztán és egyértelműen működik. Adott, hogy hol a helyünk. Egy ideje próbálok visszatalálni ehhez az erőt adó rendhez magamban. Ahol a szenvedések eltörpülnek a Rész-Egész átéléséhez képest. Ahol ha tiszteled, és vállalod, akkor helyed van.

Ez a nap megerősítette és felelevenítette bennem, hogy ha nem a jól beidegződött félelemre, a lehet-hogy-baj-lesz, s minden részlet pontos , biztonságos megtervezésére koncentrálok, akkor mozgósítanom kell valami mást: azokat a belső erőimet, amik a cél felé (amiben kételkedés nélkül hiszek), elvezetnek.

Természetesen legközelebb lesz útiterv, szendvics, műzlis szelet, külső aksi, no meg applikáció is.

De , jó néha eltévedni. Mert megerősít.

S te? Megengeded magadnak, hogy kipróbáld magad, milyen el-tévedni?

A félelem csak addig létezik, amíg a kényelmes megszokott biztonság akadályokat állít benned, mert nem hiszel abban, hogy elég vagy a célodhoz. .. amíg az akadályaidra és a korlátaidra , s olyasmire figyelsz, amit nem szeretnél, hogy megtörténjen veled. Hiszen az agyunk, a túlélésért felelős pilótánk az, aki az eddig járt út tapasztalataiból merít, s az ismeretlenre nincsenek stratégiái.

Viszont van más részünk is. Hitünk, és lelkünk.

Jó felfedezést, kalandokat Mindannyiunknak!